Csak azokat említem, amiket vezettem is:
1999. április 7-én kaptam meg a jogsit, ekkor még eddig az elsõ és egyben utolsó újonnan vásárolt F Astra 1,4SE kombi (1995, hengerenkénti injektoros, 82LE-s) autónk volt. Sokat vezettem, nagyon szerettem. Igazából olyan 90.000km körül volt benne benzinpumpa csere és akkorra rohadt ki a hátsó dob belseje, amit nemes egyszerûséggel kiráztunk belõle és máris kész volt a házi-REMUS.

)
Ezt végül 160.000km-rel adtuk el és cseréltük le egy használt 1995-ös Passat 1,9 TDI (90LE) kombira, gyári 100L-es tankkal és kezdtük vele járni a román határt. Ebben már volt 2 légzsák, klíma, ABS, 4db tárcsafék, a szinte alap astra után jelentõs ugrás volt fölfelé számunkra. Hihetetlenül megszerettük ezt az autót! Már, amikor vettük is 200+e km volt benne, 2005-ben adtuk el hozzávetõlegesen 400e km futással. Ekkorra a fõfékmunkahenger és a turbó következett volna cserére, de egyéb gondja nem volt. Igaz, a sûrûn változó román gázolajminõség miatt mindig adalékoltuk a gázolajat, amikor saját részre hoztunk naftát, egyébként, viszont napi 2x8-10km-t mentünk háztól kútig és vissza.
Akárki, akármit mond, az a sima egyszerû TDI motor egy szinte hibátlan konstrukció. Egy dologra kellett odafigyelni, hogy a 15.000km-es olajcsere periodusnál a feszítõgörgõket is ki kellett cserélni, mert azok az átlagosnál gyorsabban koptak. Szerencsére ezek abszolút nem voltak nagy tételek, így, belefért a mûveletbe.
Fogyasztása 5,0liter volt átlagban (klímával 5,2-3) és akkoriban baromira nem érdekelt a fogyasztás, tehát, 120-130-as tempóhoz párosult ez az adat.
Ezt követte 2005-ben egy G Astra kombi 1,7 DTI (Isuzu) motorral. Ez egy németbõl behozott volt Siemens-es cégautó volt 88.000km-rel, gyakorlatilag karcmentes állapotban, egy öltönyös személy vezette. A motorja stabil, viszont nagyon gyenge volt a Passat után. A 75LE-t csak forgatva lehetett kihozni belõle, nyomatékból autózni nem lehetett (2000 alatt agyhalott a szó szoros értelmében).
Majd jött ehelyett a H Astra és most is ez van anyukámnak 1,7 CDTI 100LE, és 6 sebességes váltóval. Ez igazi utazó autó, 160-nál forog 3000-et 6.-ban. Tavaly februárban több, mint 1700km-t mentünk Ausztriában 89km/h átlagsebességgel és 5,7L-es fogyival, nagyrészt autópályán.
Nekem a Corolla elõtt több céges autóm volt, függõen a munkahelyeimtõl:
Elõször egy Swift 1,3 16v (2002). Ez bitang módon megy, gyerekek! teletankolva volt 820kg a kocsi, ehhez jött majd 90LE. A 200-as órát kiakasztotta autópályán, hogy mennyire fostam ekkor, ne kérdezzétek...

))
Aztán, volt egy Renault Megane Grandtour 1,5 dci-m (80LE). Nagyon kényelmes és kifejezetten szép autó, az a kis moci nagyon szuper benne, már, ha nem akar sietni az ember fia. Lendületbõl, nyomatékból lehet vele menni, 4,7L volt az átlagom, amit bármikor tudtam hozni. 40.000km-t tettem bele, 180.000km-rel adtam vissza, de semmilyen formában nem látszott, illetve nem érzõdött rajta. Újonnan minden további nélkül elfogadnám ma is családi autónak (saját hobbiautónak, meg jöhetne az új GT-86).
Ezt követte egy Ford Ranger (2008-as, 143LE-s). Gyerekek, ez egy bitang autó! Hiába pick-up, olyan elõzéseket tudtam vele csinálni, hogy az 1,6 benzines Focus távolodott tõlem gyorsulás alatt. A 340Nm nem viccelt, simán keresztbe raktam a körforgalomban. Egyetlen hibája, hogy részlegesen záró diffije van, emiatt elõször eldifferál az ívbelsõ kerék, játszadozásra így korlátozottan volt alkalmas. A turbója, pedig, olyan vidáman fütyült, hogy öröm volt hallgatni.
Most meg, van a Corolla. Ennek annyi sztorija, hogy munkahelyváltás következtében nem maradt autó a seggem alatt és kellett egy. Lényeg, hogy kellõ méretû legyen, de nagyon megbízható. A többit leírtam a projektembe.

)