CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27-30.

Főként a már lezajlott találkozókról olvashattok. Kinek hogy tetszett?
Avatar
attila91
Visszajáró
Visszajáró
Hozzászólások: 135
Csatlakozott: 2014 aug. 06, 06:48 pm
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: attila91 » 2015 szept. 05, 12:38 am

Reggel indultunk Lacival Kiskunhalasról 3/4 8-kor, kicsit "korai" volt, de útközben felébredtünk Ágival. Ha jól emlékszek az odafelé vezető úton kétszer bénáztam, így kicsit elkerültük egymást, de aztán sikerült egymásra találni és végül rendben odaértünk Gárdonyba. Itt is bocsi Laci ezekért, majd legközelebb jobban fog menni :)
Gárdonyba elsőként érkeztünk meg, ami nekem meglepő volt, mert azt hittem, hogy utolsók leszünk. Nem sokkal később meg is jöttek a többiek is. Mivel még nem nem találkoztunk a többiekkel ezelőtt, ezért gyors bemutatkozás mindenkivel. Sok új arc és sok név, bízom benne, hogy mindenkit sikerült memorizálnunk :)
Utolsó előttiként indultunk el a Velencei-tótól és utolsónak értünk volna Bárányfokhoz, de jött a telefon, hogy ne menjünk el odáig, hanem menjünk az étterembe, pedig totál célegyenesben voltunk. Végig betartottam a KRESZ-t, amiért Ági mindig mondta a magáét :D meg persze közben ismerkedtünk a tájjal. Az összes támponton megoldottuk a feladatokat, közben szét is néztünk, szóval szépen elment az idő. Hartán a Dunapart nagyon szép, autóval is lementem oda szétnézni, persze mikor leértem akkor láttam, hogy ez kavicsos és kár volt...lendületből is éppen-éppen felment :D A Szelidi-tót most volt szerencsénk először látni és brutál szép, nem véletlen, hogy nagyon sokan emlegetik. Érsekcsanád felé nagyon jó volt az útszakasz, Bajánál pedig a hidat elhagyva szép tájban és naplementében volt részünk.
Alig vártuk, hogy az étteremig eljussunk, mert nagyon éhesek voltunk. Szép étteremben voltunk és a vacsora is nagyon jól esett. Szállásra beérve még pár szó a többiekkel aztán be az ágyba kipihenni a nap fáradalmait :D
Kiskoromban voltam utoljára hajón, így a hajókázás ismét egy élmény. Nagyon sokat beszélt a kapitány, bemutatta az élővilágot elég részletesen és volt szerencsénk szinte minden szépséget látni.
A bringázás nagyon klassz volt, csak azt bánom, hogy nem saját bringával, akkor kicsit élvezetesebb lett volna. Az a kis sarazás pedig nagyon kellett, remélem lesz ismétlés. A kisvasutazás pedig feelinges volt, Ági nagy kedvence amúgy és ha jól tudom már régóta szerette volna bejárni vele az erdőt.
Visszaérkezve a szállásra Gergővel autókáztunk egyet a közelben. Amit addig megspóroltam benzint, az el is ment rögtön és ezt a mutató elég keményen jelezte nekem, de nem bánom egyáltalán. Ez a kis kitérő elég emlékezetes marad szerintem mindhármunknak, szerencsére a felvétel is megvan :)
Az ügyességi nagyon ötletes volt, nem is tudom, hogy tudtok ilyet kitalálni :D Visszanézve a videót nyomhattam volna sokkal-sokkal jobban is a gázt, de abban maradtunk, hogy fokozott óvatosság és hát így sikerült. Majd legközelebb jobban fog menni vagy nem, ki fog derülni úgyis.
Összességében nagyon jó találkozó volt, nagyszerű csapatot ismertünk meg pár nap alatt. Nagyon jól meg volt szervezve minden. Ahogy időnk és pénztárcánk engedi ott leszünk a többi találkozón is :) Köszönünk szépen mindent!

Avatar
toytomi
Fanatikus fórumozó
Fanatikus fórumozó
Hozzászólások: 2852
Csatlakozott: 2011 okt. 21, 07:32 pm
Autód gyártási éve: 1989
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: GTi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Kübekháza, Szeged
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: toytomi » 2015 szept. 05, 10:06 pm

Nagy kár, hogy nekünk ki kellett hagyni ezt a találkozót, pedig most közel volt hozzánk. Elnézve a képeket és beszámolókat szuper lehetett, bánhatja aki kihagyta ezt is.
Azért pénteki napra mi is beugrottunk egy kicsit bandázni, kikapcsolódni. Láttam a képeken, hogy volt más idegen légiós is rajtunk kívül. :D Rékának is tetszett a helyszín, bejártuk vele nagyjából, szerintem jót tett neki is. Megkóstoltuk a fincsi vacsorát is, tapsot a szakácsoknak!
Megméretettük magunkat a Rolla Rutinon is. Ahoz képest, hogy én voltam az "áldozat" a pályaépítésnél, tudhattam, hogy mire számítsak, meg mennyire nyomhattam volna neki, mégis parás volt azért kicsit :) Képeket nem igazán csináltunk, de berakom ide azt a pár darabot.

Kép

Kép

Kép

Kép

Meg itt egy videó a bohóckodásunkról :D

[BBvideo 560,340]https://www.youtube.com/watch?v=3zG2hUr ... e=youtu.be[/BBvideo]
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára toytomi 2015 szept. 06, 11:40 am-kor.
:toytomi: AE92 Gt-i Liftback - Zenki, 4A-GE 16V Smallport - R.I.P.

:toytomi: AE92 Gt-i Liftback - Zenki, 4A-GE 16V Smallport

Avatar
Bruce E9
Fanatikus fórumozó
Fanatikus fórumozó
Hozzászólások: 1836
Csatlakozott: 2007 okt. 01, 03:36 pm
Autód gyártási éve: 1988
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: GTi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Tiszaújváros
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Bruce E9 » 2015 szept. 05, 10:38 pm

Bosszús voltam, mert Rita fehér Gli-je több "sebből vérzett", így a Gt-i-vel kellett jönni :-) Pedig Ritáén is vannak olyan újítások, amiket még nem mutattam be és meglepi lett volna. No, de mindegy is, kiálltam a Gt-i-vel a garázsból, amivel kb. 2 hónappal korábban álltam be.
Izgultam is, hogy az akksi hogyan fogja ezt tolerálni, de csodálatomra pöccre beindult.

A Gt-i felkészítése a folyadékok ellenőrzése, ablakmosó folyadék feltöltése, gumiabroncsok nyomásának ellenőrzése volt és jó gazdaként, amíg pakoltam be a bicajokat és csomagokat gyenge töltésre feltettem az akksit is tölteni. Megtankoltam, a tankolás előtt még beleöntöttem egy spurit is. Kb. 4 óra hosszat pakolásztam majd Rita hazaért este 7-re, közben töltöttem az akkumulátort. Szerda este elindultunk Budapestre Vityáékhoz. A kocsi pöccre indult az összes mutató szépen peckesen állt. Lendületes 150-160-as tempóban suhantunk az M3-on.

Reggel korai kelés, ágyba hozott kávé várt Vityáéknál. :-D Indulás előtt csináltunk egy közös képet:

Kép

Majd indulás! De az önindító meg se nyekkent. Basszus beszart az akksi! A kocsit még ezzel az akksival vettem 8 éve! Egy éjszaka alatt úgy megadta magát, hogy tegnap még simán indult! Sebaj, belöktük és gondoltam, hogy tölt annyit, hogy indul majd.
Hát nem indult később se és a Campona parkolójában sem. Így meg nem lehet teljesíteni a girbe-gurbát! Muszály volt venni egy akkumulátort.

A közeli "boltban" árultak akciós 44 Ah akksit 96xx Ft-ért. Megvettük. :-) Pacsker adott racsnis 10-es kulcsot, kb. 5 perc volt a csere:

Kép

A többiek addigra elindultak, hiszen így is késésben voltunk. Vityáékkal az M7-en gyorsan megérkeztünk :-) Szilvinek melege is lett, mert a mutató felugrott egy pillanat alatt (csak egy pillanatra) 180-ra:-)

Aztán 10 körül már ott is voltunk Gárdonyban és boldogan feszítettünk a rajtnál:

Kép

Számunkra ez volt a 2-ik kalandtúra, így már kicsit felkészülve könnyedén kitaláltuk az indulási pontot! A versekben nem mindig tudtam az értelmet felfedezni :-), remélem majd a következő alkalommal sikerül bizonyítanom művészi hajlamaimat :-)

Az első ponton Sárkeresztúron 4-en is összetorlódtunk, az a szemes, vószemes dolog nagyon kibabrált mindenkivel, de mivel más tér nem volt Nagykarácsonyon, mint Szent Imre, így ki lehetett találni a 156-x-ből az x-et.

Innentől kezdve szépen nyugisan "krúzolva" haladtunk. A feladatokat próbáltuk gyorsan megoldani, hiszen itt is jöttek ránk a többiek :-)

Kép

Harta, Szelídi tó, Hajós, ... számomra hazai terep, hiszen én is Alföldi gyerek vagyok. A feladatok szinte adták magukat, semmi furfang, semmi szívatás, eldugott valami! Hajós után keztük silabizálni, hogy mi lesz a végcél, nekünk MÓRAHALOM jött ki, és be is ugrott, hogy biztosan ezért nem jött Toytomi, mert ő lesz majd ott a közeli Szegedről. :shock:

Szóval ment az okoskodás, miközben szépen haladtunk tovább. Bajánál a gyönyörű Duna parton megálltunk csobbanni, sőt még betértünk egy kocsmába is:

Kép

Azt gondoltuk, hogy már biztosan lesz előttünk valaki, hiszen tényleg nem siettünk. 100-al is alig mentünk lakott területen kívül. :-)

Aztán beérve BÁRÁNYFOK-ra, meglepődtünk, hogy meglepődtetek!

A szobák elsőre nagyon hangulatosnak tűntek:

Kép

De később találkoztunk óriás pókokkal, egér sz...ral, és nagyon büdi törülközővel, amiről hangsúlyozom persze nem a szervezők tehetnek.
Mi imádjuk a bicajozást, kenuzást, fürdőzést, kisvonatozást, szóval nagyon jó programoknak néztünk elébe. A kenuzást mi fürdőzéssel zártuk:

Kép

Kép

Kép

Vityáék még borulás előtt:

Kép

Majd átemelve a zsilipen a kenunkat gyönyörű Sió-delta tárult elénk:

Kép

Kép

Kép

és itt kikötöttünk egy homokpadon:

Kép

Kép

Örökre bevéstük a corolla club emlékét erre a tájba:

Kép

Majd megjelent nick nevem kiegészítője is :-) amit Floridában nem mernék felvenni. Itt Rita mondott valami nagyon dúrvát: BÖÖÖÖGGGGÖÖÖÖÖLLLYYY! Rajtad! :lol:

Kép

Majd élveztük a vonatozást is:
Kép

És Giovanni is barátra lelt:

Kép

Másnap ismét fürdőztünk, egy eldugott homokpadon, ahová fel mertem venni a Fecskémet, nézték is a csajok:

Kép

Ilyen helyen például:

Kép

a végén magunk sem hittük el, hogy ide jutottunk:

Kép

Nagyon jól éreztük magunkat tehát! Köszönet a szervezőknek!

Hazafelé belegondoltam, hogy tudnék-e hasonlót szervezni? Lehet, hogy nem basszus, pedig nagyon sok ötletem lenne. Ennek ellenére szeretném, ha a következőben aktív résztvevő/szervező lehetnék. Ezzel is hozzájárulni a szervezők felé a hálámnak, illetve, hogy ők is indulhassanak (vagy legalább is részben) a következőn.
----------------------------------
Forró Fecske
AE92 Corolla Liftback GT-i, Black Top G6

Avatar
Pacsker
Site Admin
Site Admin
Hozzászólások: 23933
Csatlakozott: 2007 márc. 09, 06:44 pm
Autód gyártási éve: 1988
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: GTi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Pacsker » 2015 szept. 06, 08:59 pm

Köszi a részletes beszámolókat!! :)
Ewing, Attila91, Bruce E9, TRD, Vitya77, többiek csináltok Picasa galériát?
Klubelnök

Merjünk nagyban gondolkodni!
"Before you say you can't do it, try it" / Sakichi Toyoda
"I always say, the way a man treats his car is how he treats himself." / Tarconi


:e9lb: AE92 Liftback GT-i (4AGE, Kouki)
:te71matyi: TE71 GT DOHC Coupe (2TG, Zenki)
Kép KE11 Sedan felújítását várva (2K, Kouki)
:kp60: KP60 Starlet versenyautó építés alatt (4AGE)

Kép

Avatar
Ewing
Aktív fóruméletet élõ
Aktív fóruméletet élõ
Hozzászólások: 647
Csatlakozott: 2009 jún. 27, 02:09 pm
Autód gyártási éve: 1990
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: XLi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Budapest
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Ewing » 2015 szept. 09, 09:17 pm

Már feltettem a képeket csak elfelejtettem szólni, ha nem látni szóljatok utánajárok mi lehet az oka.

(Megtaláltam, ha a a picasaban a "főoldal" gombra kattintok akkor látni az én albumomat is, valamit félrekattinthattam a feltöltésnél és főoldalra tehette :roll: )
EE90 2E-E; 1,3 Liftback

Avatar
TRD
Fanatikus fórumozó
Fanatikus fórumozó
Hozzászólások: 1455
Csatlakozott: 2007 márc. 11, 09:52 pm
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: TRD » 2015 szept. 09, 10:40 pm

Kérhetnék egy Picasa jelszót ! :D
AE92 2.0 GT hatchback (3SGE) :TRD:
KE70 ??? Coupe

Avatar
Pacsker
Site Admin
Site Admin
Hozzászólások: 23933
Csatlakozott: 2007 márc. 09, 06:44 pm
Autód gyártási éve: 1988
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: GTi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Pacsker » 2015 szept. 10, 07:16 am

TRD küldtem priviben
Ewing neked a láthatóság volt blokkolva. Azt hittem direkt. Most beállítottam és elvileg jó
Ewing képei
Klubelnök

Merjünk nagyban gondolkodni!
"Before you say you can't do it, try it" / Sakichi Toyoda
"I always say, the way a man treats his car is how he treats himself." / Tarconi


:e9lb: AE92 Liftback GT-i (4AGE, Kouki)
:te71matyi: TE71 GT DOHC Coupe (2TG, Zenki)
Kép KE11 Sedan felújítását várva (2K, Kouki)
:kp60: KP60 Starlet versenyautó építés alatt (4AGE)

Kép

Avatar
Zolee11
Gyakori látogató
Gyakori látogató
Hozzászólások: 241
Csatlakozott: 2013 aug. 13, 01:10 pm
Autód gyártási éve: 2001
Autód típusa (és generációja): Corolla E11
Autód felszereltségi jelölése: Terra
Autód karosszéria variánsa: Sedan (4 ajtós)
Tartózkodási hely: Maglód
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Zolee11 » 2015 szept. 14, 10:11 pm

KÉPEINK

A beszámoló is készül...
[thumbnail]http://jfconsultorias.com/workInProgress.JPG[/thumbnail]
'01 Toyota Corolla Sedan 1,4 Linea Terra ('12-)

Avatar
Pacsker
Site Admin
Site Admin
Hozzászólások: 23933
Csatlakozott: 2007 márc. 09, 06:44 pm
Autód gyártási éve: 1988
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: GTi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Pacsker » 2015 szept. 15, 07:11 am

Köszi!
Nagyon jó képek :)

Várjuk a beszámolót
Klubelnök

Merjünk nagyban gondolkodni!
"Before you say you can't do it, try it" / Sakichi Toyoda
"I always say, the way a man treats his car is how he treats himself." / Tarconi


:e9lb: AE92 Liftback GT-i (4AGE, Kouki)
:te71matyi: TE71 GT DOHC Coupe (2TG, Zenki)
Kép KE11 Sedan felújítását várva (2K, Kouki)
:kp60: KP60 Starlet versenyautó építés alatt (4AGE)

Kép

Avatar
Zolee11
Gyakori látogató
Gyakori látogató
Hozzászólások: 241
Csatlakozott: 2013 aug. 13, 01:10 pm
Autód gyártási éve: 2001
Autód típusa (és generációja): Corolla E11
Autód felszereltségi jelölése: Terra
Autód karosszéria variánsa: Sedan (4 ajtós)
Tartózkodási hely: Maglód
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Zolee11 » 2015 szept. 16, 08:59 pm

Egy kicsit megkésve, de megszületik ez az élménybeszámoló is. Az elmúlt hetekben mind a munkában, mind magánéletben nagyon sok intézni valónk volt illetve van.

Csütörtök reggel a Campona felé vettük az irányt, időben indultunk, nem siettünk, már majdnem tértünk le az M0-ról, amikor találkoztunk IceRocko-val de ő ment tovább, gondoltuk ő egyből Gárdonyba megy, de végül már hazafelé tartva esett le, hogy ő nem is tartott velünk ezen a találkozón.
Megtaláltuk a találkozási pontot, mindenki mosolygósan fogadott, Guszti is nagy népszerűségnek örvend, persze mindenki reggelijéből szeretett volna egy kicsit. :)
Egy rövidke 20-30 perces beszélgetés után indulni kellett, hogy időben Gárdonyba érjünk. Itt ketté bomlott a csapat ugyanis Bruce E9 akkumulátort kellett cseréljen, és ha jól emlékszem Vityáék várták meg őket, így ők később érkeztek a Kalandtúra indulási pontjára.

Ott mindenki megkapta a rajtszámot, itinert, és indulhatott a megfejtési móka. Az első helységnév megfejtése túl egyszerűnek tűnt, biztos nem az (sár is, kereszt, is úr is), így hasonló helységnevet kerestünk, de nem nyert, csak majdnem… mivel több ötletünk nem volt, megpróbáltuk, és igen, mégiscsak Sárkeresztúr az. :D A helyszín kitalálása már több idő volt, de az is sikerült, majd egy kis séta a helyszínen és mi is elrajtoltunk.
A sebességhatárok betartása nem volt nehéz, mert az útviszonyok ott helyben büntették is a gyorshajtókat. :D Itt természetesen az út minőségére kell gondolni. Az első állomáson megszámoltunk mindent, kisakkoztuk a betűket, de a szomszéd szem kifogott rajtunk. Többen is ott álltak a templom mellett, sőt két csoport is, de akárhogy számoltuk nem jött ki a matek. Próbálkoztunk a szomszédos házak ablakainak számával, de az sem volt jó. Körbe is járta Netti a templomot, de nem talált semmit. Maradt a térkép, és visszafordítva az egyenletet, kijött a 8 szem(pár). A toronyórát leolvastuk, de itt nincs benzinkút, a kérdések biztos a következő helyszínre vonatkoznak… útközben tanulmányozva az itinert jöttem rá, hogy nem, bakker, no vissza már nem megyünk. Így is sok időt eltöltöttünk, itt már előttünk járt az a páros, akik utánunk rajtoltak. :)
A többi helyszínen minden kérdésre válaszoltunk, de a megerősítő pontok nem igazán voltak tiszták, mire is gondol épp a kitalálója. :roll:
A Duna part volt a legszebb közülük, Guszti csobbant is egyet, és nem száradt meg teljesen, így törölközőjét az ülésre terítettük pluszban, az átázást megelőzve. A vízszintjelzőt is megtaláltuk, így ha már ott jártunk, fagyiztunk is egyet. Az utolsó előtti helyszínen azért elkövettünk egy hibát, az emlékoszlopon rossz oldalon kezdtük a megfejtést, azaz nem jó világháborúban voltunk, ez nem magyar helységnév, külföldön leszünk. :) Fakklak… (azt hiszem ez jött ki), ez tuti nem magyar, aztán ott bújt ki a szög a zsákból, hogy volt egy olyan sor, betű kombináció, ami nem volt az oszlopon, jó oszlopot nézünk? Nem, kitört a nevetés, átmentünk a tűzoltóság felőli oldalra, és mindjárt magyar szó bontakozott ki: Bárányfok. Térkép elő, hol van ez? A Duna túloldalán. GPS-en is megnéztük, tuti jó helyre indulunk? Hát persze, hogy persze. Okostelefonos segítséget hívtunk, hogy az M9-es fizetős vagy sem, mert semmilyen matrigánk nincs a Pest megyeit kivéve.
Szekszárdon még keresztülverekedtük magunkat a helyi forgalmon, hogy megtaláljuk a SPARtai bevásárló helyet. Bevásároltam gyorsan és mentünk is tovább a rettegés fokára. :D

Megérkeztünk, egy kisebb kavarodás után, hogy melyik is lesz a mi kunyhónk, végül elfoglaltuk a szállást. Elrendezkedtünk, majd a megbeszélés után, ahol kiderült, hogy a következő napon hajós programok lesznek, és Guszti még sosem utazott semmi ilyesmin, úgy is mondhatnánk, hogy nem utazott még vízen. Szóval a megbeszélés után elmentünk egy közeli étterembe (Aranykulacs) feltölteni a szénhidrát raktárakat. Az étterem igényes és szép volt, egy kicsit hosszúnak tűnt, amíg kihozzák az ételeket, de egy ilyen túra után már türelmetlenebb a megfáradt utazó. A felszolgált fogás nagyon finom volt (vagy mi voltunk már nagyon éhesek :twisted: ), jól esett végre rendes főtt ételt fogyasztani. Végezetül visszakonvojoztunk a szállásra, miközben egy piros villám elviharzott mellettünk az éjszakában.
Este már nem volt energiánk kiülni a többiekhez, így nyugovóra tértünk.

Másnap korán ébredtünk, Guszti az új helyeken elég nyugtalan és korán felver minket is, már majdnem indultunk a reggeli hajókázásra, mert végül a hajózást választottuk, de kiderült csúszik egy kicsit hajókázás, a többiek elmentek kenuzni, de kajakra. :D
Jól telt a délelőtt is, az ördögien gonosz Szaberrel megbeszéltük milyen volt a kalandtúra, ennek következtében úgy döntött jövőre olyan nehéz lesz, senki nem fog célba érni. :twisted:

A hajókázás előtt a kapitány bemutatta képekkel illusztrálva, hogy milyen madárfajok találhatóak meg a Gemenci területen, majd következett az egy órás hajóút, a felénél eszméltünk fel, hogy már a felénél járunk, végig érdekes történeteket, előadást hallottunk, ezúton is köszönjük szépen a hajós kapitánynak az érdekes beszámolót, tényleg nagyon jó volt. A déli órák ellenére azért árnyékos részeken is haladtunk, a kapitány próbált árnyékban haladni ahol a terepviszonyok engedték.
A hajózás után körbejártuk a gátat is, mindig lenyűgöző látványt nyújtanak az ilyen nagy építmények, a nagy zsilipkapuk, a méretek.
Visszatérve a szállásra kicsit lepihentünk, Netti el is aludt, nem akartam felébreszteni, így csak én segédkeztem a délutáni bográcsozási előkészületekben. Közben a vezetőség felállította a rutin pályát, melyen idén meglepetés is volt, hiszen a sofőr bekötött szemmel kellett haladjon, fékezzen, váltson, és a párja kormányzott. Én jó párszor felmentem a pályára, mivel próbáltam fotózni, és már fejben kívülről fújtam a pályát, ennek ellenére, már az indulás után azt se tudtam hol tartunk. :) Nagyon jó ötlet volt ez a szervezők részéről, másokon is sokat mulattunk.

Majd következett a jól megérdemelt vacsora. Nagyon jókat főztek a szakácsaink, mindegyiket megkóstoltunk, majd laza italozás mellett jókat beszélgettünk. Éjfél után tértünk nyugovóra, sajnos nekünk másnap indulnunk kellett hazafelé, így nem tudtunk részt venni a többi programon.
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük szépen a lehetőséget, és örülünk, hogy ilyen jó társaságban volt szerencsénk ezt a pár napot eltölteni.
'01 Toyota Corolla Sedan 1,4 Linea Terra ('12-)

Avatar
Pacsker
Site Admin
Site Admin
Hozzászólások: 23933
Csatlakozott: 2007 márc. 09, 06:44 pm
Autód gyártási éve: 1988
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: GTi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Pacsker » 2015 szept. 17, 07:11 am

6:30-as hajnali olvasmánynak tökéletes volt :)
Örülnénk, ha mindenki hasonló formában írna beszámolókat a taliról.

Legközelebb végig maradtok :wink:
Klubelnök

Merjünk nagyban gondolkodni!
"Before you say you can't do it, try it" / Sakichi Toyoda
"I always say, the way a man treats his car is how he treats himself." / Tarconi


:e9lb: AE92 Liftback GT-i (4AGE, Kouki)
:te71matyi: TE71 GT DOHC Coupe (2TG, Zenki)
Kép KE11 Sedan felújítását várva (2K, Kouki)
:kp60: KP60 Starlet versenyautó építés alatt (4AGE)

Kép

Avatar
cslaci105
Aktív fóruméletet élõ
Aktív fóruméletet élõ
Hozzászólások: 673
Csatlakozott: 2010 máj. 04, 08:18 am
Autód gyártási éve: 1987
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: XL
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Kiskunhalas
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: cslaci105 » 2015 szept. 24, 09:24 pm

Sajnos az utóbbi néhány tali után mindig az utolsók között írok beszámolót, ezért elnézést, de legalább nosztalgiáztok kicsit! :)
Azt hiszem találkozó előtti napon még soha nem sikerült ennyire időben lefeküdni, másnap pedig ennyire időben elindulni. Attiláékkal a megbeszélt indulási időponthoz képest kb. 10 percet késtem csak, ez nálam csúcs :D Idén egyedül mentem a találkozóra, és vágtam neki a kalandtúrának, így azért nagyon nem volt könnyű! Figyelni a vezetésre is, meg a feladatokra is... hiányzott Márti nagyon! :oops: Útközben hol Attila előtt, hol utána, hol teljesen másik útvonalon :lol: de szépen haladtunk a Velencei-tóra. Azt gondoltuk, hogy már tuti ott vártok a találkozó helyszínén, ezért fel is húztam magam, amikor kb. 300 méterre a gyülekezési ponttól több, mint 14 percet várakoztunk a leengedett vasúti sorompónál. Átvergődve a síneken hív Mátyás, hogy még nincsenek ott, de már látnak minket, és jó helyen járunk! Érkezés után rajtszámot és itinert kaptam (véletlenül a megoldókulcsosat, de ezt megbeszéltük Zsoltee-val, hogy nem mondjuk el senkinek). :buzaly:
1. támpont megfejtve, hajrá! Sárkeresztúron a fejfák megszámlálása után a figyelő szemek megszámlálása jelentett komoly akadályt. A kérdés: hány szomszéd szem figyel? A szitu a következő: állsz egy emlékparkban, ami mellett hol nyolc, hol négy, hol tíz közmunkás áll, és figyel Téged, hogy mit számolgatod a sírhelyek fejfáit. Ti mire asszociálnátok??? :D Na neee, mondom magamban, nem létezik, hogy külsős személyeket is bevontak a kalandtúrába! :shock: De akkor miért nincsenek mindig ugyanannyian??? Így nem lehet megszámolni a szemüket! :x Egy telefon Mátyásra, hogy ezt így hogy gondolták, de tájékoztatott, hogy ha erre válaszol, az pontlevonással jár. :agyadnalvagy: Azt már nem, inkább nézelődök tovább! Természetesen egy nagyon bonyolult matematikai algoritmussal megfejtettem, hogy Nagykarácsony településen nincs sem Szent András tér, sem pedig Szent László tér, így a Szent Imre tér lesz a következő célpont, de a képletet egyik vezetőségi tag sem értette, így csak fél ponttal díjazták a megfejtést. :roll: A kalandúra végig nagyon élvezetes volt számomra, nagyon élvezem! Konkrétan Harta és Miske között elsiklottam a körforgalomban levő plusz pontot érő közlekedési eszközök mellett, és direkt ezért visszamentem Miskéről, hogy az a pont is meglegyen. Ugye most már mindenki tudja, hogy mi a megnevezése a "hajtányos tűzoltó szekérnek"? Régi kocsifecskendő! Mindenkit levízágyúzok aki nem tudja! :twisted:
Beérkezve a végső célba, kiosztásra kerültek a szálláshelyek. Első éjszaka Antival osztoztunk a szobán, majd csatlakozott Gergő is. Anti szokásos finom szanki pálinkája is előkerült, így kis kóstolgatás és rövid beszélgetés után hamar aludni tértem. Másnap a választható lehetőségek közül én az evezést választottam. Nagyon tetszett az érintetlen természetben hangtalanul csorogni a Sió holt ágán! Nekem alföldi homoki gyereknek ez nem mindennapi élmény volt! Annyira kemény nem voltam mint Matyi és Zsoltee, akik még a vízben is megmártóztak és úsztak, sőt Mátyás még a két kenut egyszerre vontatva úszott, és húzott minket. Eveznünk sem kellett! :taps: Visszaérkezve a kenutúráról elkezdődött a Rolla Rutin pálya építése, előkerültek a bográcsok, és míg a hús és a zöldségek előkészítése zajlott, addig Szabival a szállásunk mögötti kb. 100 hektár erdőt két puszta kezünkkel kivágtuk, felfűrészeltük és összehasogattuk. Mivel mindez csak fél órát vett igénybe, így még komoly hegyvonulatokat törtünk porrá, hogy a főzőhelyeket ki tudjuk alakítani! Sajnos a főzéshez használt fa nedves volt, így ahhoz, hogy égjen, Anti szupererejét hívtuk segítségül! Jómagam a tüzet felügyelve, Anti a főzésben segédkezve egyszer csak hívást kaptunk, hogy mi jövünk a Rolla Rutinban, mint pár!!! Merthogy mindenkinek a párjával kellett ugye teljesítenie az ügyességit :P Anti nagyon ügyes volt (mégis milyen lett volna???), nulla hibával végigkormányozta a pályát, nekem sikerült rögtön az első irányt tévesztenem :? Vissza a bográcsokhoz, az elkészült és fantasztikusan sikerült paprikás krumplit be a pocakba, majd kis beszélgetés, koccintgatás után rám tört az álomkór.
Másnap a négy kerékről két kerékre pattantunk, majd a Gemenci erdő kisvasútján suhantunk a zöld rengetegben. A fák lombkoronáin át beszűrődő napsütés a mozdony füstjén keresztül gyönyörű fényhárfákat hozott létre! Időnként egy ejtőző vaddisznó, vagy őz vonta magára a figyelmet, de az első helyen a kicsi-pici csíkos hátú vadmalackák voltak! Megérkezvén a végállomásra ajándék jégkrém a vezetőségtől, és ajándék sör Vityától :D Köszi-köszi! Visszafelé off-road bringatúra a sáros földutakon az erdőn keresztül. Az durva volt! :rock: Az erdőből kiérve a töltés mellett megpihenve látni, ahogy Anti kamikaze módon legurul a töltésről, hát az örök emlék marad! Ami a biciklin volt, mind szétszóródott, de a papucs fent maradt! :D Vissza a szállásra, majd grillezés, éjszakába nyúló beszélgetés, borozgatás, sörözgetés!
Másnap reggel eredményhirdetés és MÁSODIK HELY!!! :buliii: A himnuszok és a pezsgőlocsolás után irány az aquapark! Ez a másik kedvencem, a csúszdázás. Óriás lecsúszások, víz alatti víz feletti fotózkodások, "ez most fényképez, vagy nem?" szituáció :D
Nagyon-nagyon jól éreztem magam a 4 nap alatt, hatalmas köszönet a vezetőségnek a szervezésért, az áldozatos munkáért! Hálás vagyok, amiért eddig ismeretlen helyekre eljuthatok, ilyen élményekkel gazdagodhatok általatok!

Ja és a képeim:
CsLaci képei
1.8D XL - 1C - CE90
Corolla Verso II - 1ZZFE - ZNR11L

Avatar
Pacsker
Site Admin
Site Admin
Hozzászólások: 23933
Csatlakozott: 2007 márc. 09, 06:44 pm
Autód gyártási éve: 1988
Autód típusa (és generációja): Corolla E9
Autód felszereltségi jelölése: GTi
Autód karosszéria variánsa: Liftback (5 ajtós)
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:
Re: CCH Nyári Tali - Bárányfok, Girbe-Gurba IV. / 2015.08.27

Hozzászólás Szerző: Pacsker » 2015 szept. 24, 09:34 pm

Köszi! :)
Klubelnök

Merjünk nagyban gondolkodni!
"Before you say you can't do it, try it" / Sakichi Toyoda
"I always say, the way a man treats his car is how he treats himself." / Tarconi


:e9lb: AE92 Liftback GT-i (4AGE, Kouki)
:te71matyi: TE71 GT DOHC Coupe (2TG, Zenki)
Kép KE11 Sedan felújítását várva (2K, Kouki)
:kp60: KP60 Starlet versenyautó építés alatt (4AGE)

Kép


Válasz küldése