Valóban, igazad van, az ideiglenes lakcím bejelentést nekem kellett elintézni a városházán, de az nem volt egy nagy dolog. Ha jól emlékszem, "anmelden"-nek hívják ott ezt a feladatot...
A munkavállaló igényeivel kapcsolatban én picit máshogy látom: Ha mindazt megteheted és teljesítik is, amit leírtál (pl. internet), akkor nagyon szerencsés helyzetben és helyen lehetsz. Ez felénk kb. annyiból állt, hogy "kö', vagy nemkö'?" és pont. A szállás nem különben. Adottak voltak a körülmények. Ha kinyitottam volna a számat valamiért, hazaküldenek, mondván, száz másik vár erre a posztra.
Az elődöm, egyébként egy erdélyi származású, egyszerű, de nagyon szorgos srác volt, akit a háziak szerettek, de a bosnyák főszakács (19 éve volt ott a konyhán 2009-ben) kicsinálta a szorgalma miatt. Egyszerűen "ledolgozta" a srác az összes konyhai embert és ez a szakács és a lánya félteni kezdték az állásukat (hogy esetleg a Feri majd hozhat az ők helyükre is saját családtagokat dolgozni, akik esetleg jobbak), így szépen módszeresen elkezdték bemártogatni, fúrni a főnöknél. Addig, addig, míg a srác ott hagyta az egészet. Ekkor kerültem én a helyére. Majdnem 3 hét telt el, mire elárultam, hogy mérnök végzettségem van. Majdnem hanyagtt estek, hogy mi a f**t keresek ott... Persze, senkit nem érdekelt, csak nem számítottak rá, nem értették a miértet.
A bosnyák szakács lánya, egyébként azt csinálta, hogy hajtott a 2 év folyamatos kinti munkaviszonyra, hogy családalapításkor részesüljön a 800EUR-s osztrák állami segélyben (kvázi GYED) és kihívhassa a férjét is oda...
A segédszakács egy szlovák családapa volt, kb 38-40 éves, rajta nem éreztem negatívumot (pedig számítottam rá kicsit) felém. Korrekt volt a munkakapcsolatunk, segítettem neki, még akkor is, amikor nem kellett volna, így vele elvoltunk.
Nem tudom, írtam-e előzőleg, de az ottani kaja érdekes:
SEMMIT NEM DOBNAK KI.
Mindent feldolgoznak, akár többször is.
A személyzet eszi általában a "maradékot" is (ami természetesen fel van frissítve, esetleg máshogy van elkészítve), de saját szememmel láttam, hogy egy nagy darab pulykamellhús széle kissé el volt már színeződve (zöldes), amit úgy korrigált a bosnyák szakács, hogy kb 3-4 ütéssel tovább ütögette a kloffolóval, mint az "egészséges" részeket. Majd a friss panírba ugyanúgy beleforgatta és felszolgálták 9,99EUR áron sültkrumplival.
Természetesen, hetente egyszer friss húsárut is kapnak, az hibátlan, gyönyörű, a homár pl. még élt. A krumplit én magam pucoltam, 2db diszperzites vödörrel naponta, tészták, nokedlik szintén frissek...
Volt egy csodamasinájuk a konyhában, szerintem az érte az egész berendezésből a legtöbbet, már ami a használati értékét illeti: egy óriás mikrohullámú, pároló, főző, sütő. Többtucat programmal. 2-3 napos, előre elkészített hűtőben tárolt ételt olyan szinten felfrissített, hogy meg nem lehetett mondani róla, hogy nem friss. Brutális gépezet!
A "kivételesen finom" házi pálinkát (schnaps) úgy kínálgatta a főnök a vendégek között, hogy közben elkért minden 2-3cent mennyiségért 3EUR-ot, közben a 2L-es üvegben tartott szeszért fizetett összesen 3EUR-t... Gondolhatjátok, mennyi gyümölcsöt látott az és egyébként is...
Volt egy fiatal pincér tanons srác is, ő is bosnyák volt. Pont az ellentéte a szakácsnak... Jókedvű, vidám, mindig volt egy-két poénos szava az emberhez, jó volt vele együtt dolgozni, amikor műszakban volt, rendszeresen hozta a kapott borravalókból a fél liter Fantát, Colát, rostos üdítőt ajándékba, mert pörögtem ezerrel (és, mert én nem voltam borravalóra alkalmas munkakörben). Történt, hogy az alagsori italos raktár-konténerben véletlenül elejtett néhány rekesz sört és eláztatta a raktárt. A főnök tajtékzott a dühtől, ugrasztott, hogy takarítsam össze (nyilván, kiálltam a saját munkámból, amit más nem csinált, ellenben az még pluszban gyűlt is tovább). A pincér srác is beállt segíteni, de ráordított a főnök, hogy ez az "abwasher" dolga, ő húzzon el onnan... Nem volt egyszerű érzelmileg ezt elfogadnom azután, hogy 3 hónappal azelőtt még 2-3 brigád embert és tucat útépítő gépet irányítottam nap, mint nap... Node, így is majdnem 2x annyit kerestem ezzel a xarlapátolással, mint művezetőként, a cél, pedig változatlan volt (lakáshitelt fizetni itthon és lagzi).
Szerencsére vittem magammal telefont egy 8Gb-os kártyával. A lelket bennem egyértelműen Sub Bass Monster tartotta és Armin van Buuren. Volt, hogy olyan magam alatt voltam, hogy felvettem maxra a hangerőt a kihangosított telefonon és egész este senkihez nem szóltam, csak néztem ki a fejemből és dolgoztam. Ha szólt a főnök, hogy halkítsam le, "nem mindig hallottam meg..."
------------------------------------
Summa summarum, ezek csak hirtelen felderengő emlékek a kintlétről. Van még több tucat ilyen, de nem akarom mindet leírni. Talán ennyiből is érzékelhető, hogy nem abból áll a dolog, hogy keresünk egy valag pénzt és hip-hip-hurrá. Napi 11 óra kemény fizikai munka, általunk nem kontrolálható körülmények között, mely nem kimozdít, hanem egyenesen kib*** az addigi, itthon megszokott komfortzónánkból. Megtanuljuk értékelni és átértékelni azt a problémát pl., hogy itthon idén csak 1,5%-os fizetés emelést kaptunk. Úgy örülök neki, mint majom a farkának, mások (pl. első munkahelyesek a Közútnál), meg szinte lázadoznak, hogy ennyivel akarják kiszúrni a szemünket. Ennyi.
Ez a szűk 3 hónap engem megerősített "belülről", nem tört össze és tudom, hogy adott esetben ugyanúgy kimennék, de csak végső esetben! De kimennék! Mert tudom, hogy bírom, és, mert meg lehet keresni azt a pénzt, amiért kimegy az ember. Ára van neki, de megfelelő önkontrollal bárki képes lehet rá.
Azonban, hogy én évekig ezt műveljem, az valszeg nem menne. Egyedül sem, és családdal sem. Engem sért a tény, hogy valahol "benvándorlónak" nézzenek, még akkor is, ha olyan munkát végzek, amit a hazai emberek annyi pénzért nem hajlandók (tehát, kvázi nem veszem el a munkájukat).
A leírt kasztokat (bosnyákok, szlovákok) nem tanácsos egy kalap alá venni, mert ahány ember, annyi féle munkakapcsolat lehetséges. Ismerősi körömben (anyósom) jártak úgy szlovák kollégával, hogy kifogtak egy tipikus magyargyűlölő köcsögöt, aki alapból volt olyan. Na, az egy plusz lelki teher, hogy elviselje az ember anélkül, hogy balhé lenne belőle.
Engem pl. a főnök asszonykája kedvelt, egy dekoratív, bár ünnepien molett Dél-Tiroli menyecske. Egészen más habitusú volt, mint a férj, aki titokban csalta őt egy másik alkalmazottal (szintén pincér, szintén bosnyák, ráadásul a feleség barátosnője...). Szóval, voltak ám ott érdekességek.
Tudom, nagyon hosszasan írtam, bocsi, de aki ilyenen töri a kobakját, az nem árt, ha elolvassa, hogy tudja, mire számítson odakint.